Medveház Panzió Parajd (Románia)

Medveház Panzió Románia

Medveház Panzió-Románia-19645

Medveház   az erdélyi sóvidék legjelentősebb központja, a Sóbánya és a sósfürdő nemzetközi szinten is igazi turisztikai látványosságnak számít. A híres erdélyi vendégszeretet bizonyítékaként, mi is szeretnénk megosztani, és lehetőséget nyújtani Önöknek, hogy megtapasztalják a kikapcsolódás, pihenés, a pihentető gyógyulás vagy éppen a szórakozás igazi élményét. A három margarettás Medveház Panzió 19 (két, illetve három ágyas) kényelmes szobával, valamint egy kellemes étteremmel áll a vendégek rendelkezésére, ahol a legízletesebb erdélyi finomságokkal, specialitásokkal örvendeztetjük meg vendégeinket. Panziónk központi, mégis csendes helyen való fekvése lehetővé teszi, hogy a település látványosságai és gyógyturisztikai pontjai könnyen elérhetőek legyenek, ugyanakkor csendes, nyugodt környezetben pihenhessenek az arra vágyók. Panziónk sikere nem csupán a központi elhelyezkedésben vagy a szépséges környezetben, hanem a kedves vendéglátásban, a megfizethető árban, valamint a szolgáltatásaink minőségében is rejlik, amelyet az évről-évre visszatérő vendégeink magas száma is bizonyít. ()

Medveház Panzió képek

Foglalható , nem fogadunk el SZÉP kártyát, önellátás férőhelyek max. 38 és háziállat előzetes egyeztetéssel.

Medveház Panzió árak és kedvezmények

Szállás ára: 1 726 Ft /fő/éj-től
2-3 ágyas szoba (november 15 – március 15): 5 177 Ft
2-3 ágyas szoba (március 15 – június 15): 5 867 Ft
2-3 ágyas szoba (június 15 – szeptember 15): 8 283 Ft
2-3 ágyas szoba (szeptember 15 – november 15): 5 867 Ft
Félpanziós ellátás: 2 416 Ft
Kedvezmény : 10%
Kevezmény 3 és 14 év közötti gyerekeknek: 50%
Kedvezmény 3 év alatti gyerekeknek: 100%
5 nap után: 10%

foglaltsági naptár (ajánlatkérés)

Edit Nyaraló-Zánka-27039

Zánkán a Balaton északi-partján nyaraló kiadó

Marianna Vendégház-Balatonfenyves-25421

Balatonfenyvesen 3 hálószobás nappalis ház kiadó max 8 főnek