Az 1960-as években borászati céllal épült és az 1990-as évek elejéig borraktárként üzemeltetett, közel 8, 5 méteres belmagassággal és látványos vasszerkezettel rendelkező épületben helyet kapott Badacsony Loft szálláshely kialakításánál fontosnak tartottuk, hogy az együtt érkező vendégeink számára ne csak a szabadtéren biztosítsunk egy közösségi teret, ahol a közösen töltendő időt akár grillezésre, bográcsolásra, pihenésre-napozásra, könnyed sportolásra (röplapda, tollaslabda, tengó, ping-pong) fordíthatják, hanem a szabadtéri programokra nem alkalmas időre és az esti programokra is gondolva, egy tágas, kényelmes bútorokkal felszerelt nappali is rendelkezésükre áll. A Badacsony Loft neve is utal arra, hogy a szálláshely egylégterű kialakításának köszönhetően a közel 500 m2 alapterületen került kialakításra a felszerelt konyharész, ahol a finom ételek elkészítője sem marad távol a közösségtől, de akár az esti programokhoz is el lehet itt készíteni a finomságokat úgy, hogy az adott programról senki sem marad le. Vendégeink választhatnak a férőhelyek függvényében, hogy az éjszakát az alábbi hálóterek közül melyikben kívánják eltölteni:, 2 személyes franciaágy, mely a nappali részen, a színpadon került elhelyezésre,, 2 személyes franciaágy, mely a galéria részen került elhelyezésre, függönnyel elválasztva a tőle kb 6 méterre elhelyezett 2 egyszemélyes ággyal rendelkező hálótértől,, 2 egyszemélyes ágy, mely a galéria részen került elhelyezésre, függönnyel elválasztva a tőle kb. 6 méterre elhelyezett 2 személyes franciaággyal rendelkező hálótértől, A szálláshelyen 2 fürdőegység található, így mind a nappalirész, mind pedig a galériarész saját zuhanyzóval és toalettel rendelkezik. Vendégeink kényelmét a beltéren nem csak stílusos, de egyben kényelmes bútorok szolgálják, míg a kertrészben X db napozóágy áll a pihenésre vágyók számára, ahonnan nem csak a minden évszakban csodálatos panorámát és élményt nyújtó Balaton látványában gyönyörködhetnek, hanem akár a kertben sportolóknak is szurkolhatnak, vagy szemmel kísérhetik a grillezésre, sütögetésre vállalkozók fantasztikus ételkölteményeit. Amennyiben az aktív pihenésre esik a választás egy adott napon, akár tömegközlekedéssel (vonat, távolságibusz, hajó), akár saját gépjárművel, – mellyel vendégeink ingyenesen parkolhatnak a szálláshely erre kialakított zárható részén – akár kölcsönözhető vagy saját kerékpárral a jól kialakított, szinte végig a Balatonparton futó kerékpárútvonalon könnyen megközelíthetőek az alábbi méltán híres és népszerű látnivalók, melyek a szálláshely maximum 50 km-es körzetében találhatóak:, Hévíz (Tó és gyógyfürdő), A Balaton fővárosa, Keszthely (Festetics Kastély, Kályhamúzeum, Cadillac Múzeum, Festetics-állatpark, Helikon Múzeum, Afrika Múzeum, Vadászmúzeum, Babamúzeum, Játékmúzeum, Történelmi Panoptikum, Csigaparlament, Tüskevár Panoptikum, Horroráium, Erotikus Panoptikum, Nosztalgia Múzeum), Tapolca (Malom-tó és csónakázható tavasbarlang), Sümeg (vár és várjátékok széles spektruma), Veszprém (vár, történelmi várnegyed, állatkert, viadukt), Balatonfüred, Tihany (Apátság, Levendula kert, hangulatos utcák), Balatonederics (Afrika múzeum és strucc farm), Szigliget (vár), Fonyód (hajóval) és Balatonboglár (kilátó), Környékbeli tanúhegyeken tett túrázások, kilátók felkeresése, Termelői és bolhapiacok, Kalandpark A késődélutáni és esti programokhoz javasoljuk a környékbeli pincék hangulatos teraszait:, Istvándy borászat és étterem, Laposa borászat, Sandahl borászat, Pléne borbár, Hableány étterem, La téne Caffe, Parányi pince Egésznapos pihentető elfoglaltságként pedig a Balatonparti strandot, vagy a móló melletti, horgászok által kedvelt partrészt javasoljuk. Természetesen minden kedves vendégünk számára ágyneműt és törölközőt biztosítunk. A téli időszakban a szálláshely fűtése biztosított.