Kemencés Vendégház Szentbékkálla

Kemencés Vendégház Szentbékkálla

Kemencés Vendégházunk a Káli-medence legszebb kis zsákfalujában, Szentbékkállán található. A környék bájos sokszínűsége és a folyton változó természet nyugalma garantáltan segít hátra hagyni a mindennapokat. Így azt reméljük, hogy az itt eltöltött idő minden vendégünk számára szép élmény marad.

A Káli-medence főleg a túra és borkedvelők számára, de a kerékpárosoknak, motorosoknak is vonzó lehet, valamint a szerelmeseinek is kitűnő, hiszen 10 km-en belül három strand is elérhető. Vendégházunk egylégterű, galériás, 4 fős apartman. A földszinten nyitott hálófülkében egy franciaágy található, valamint a nappali rész óriási kényelmes kanapéval és látványkályhával.

A fürdőszobában mosdó, zuhanyzó és a WC van. A galérián két különálló ágy, mint egy kis kuckó, a gyerekek kedvenc helye. A konyha a ház melletti fedett szinben jól felszerelt, Itt található a és a grillező. A házhoz szeparált udvar tartozik, napozó és bográcsozó hellyel.

Egy gépkocsi beálló hely van. Igyekeztünk hamisithatatlan falusias, vidéki környezetet teremteni, természetesen a mai kor követelményeinek megfelelő felszereltséggel.

A szállást külön dijazásért lehet reggelivel is foglalni., helyben őrölt tönköly búzából sütjük a mindig friss kenyeret és minden egyéb is vagy helyben készült vagy helyi termelőktől származik, három féle reggeli közül lehet választani, Március 1-től a fütési szezon végéig, illetve a fütési szezon kezdetétől október 31-ig 1500, -/éj energiadíjat számítunk fel., November, december, január és február hónapokban a vendégházunk zárva., Szeretettel várunk mindenkit.

Kemencés Vendégház árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
2 szoba, 4 férőhely

Silver Nyaraló Balatonfenyves

Jága Vendégház-Abádszalók-23190

Egész évben, önálló 2 ágyas szobák a Tó strandtól 300m-re Abádszalókon