Kőrózsa Panzió Kemence

Kőrózsa Panzió Kemence

A Kőrózsa község belterületének határán, a Börzsönyi tájvédelmi körzet szomszédságában található, a Kemencét Diósjenővel összekötő út mentén. A néhány méterre lévő -patak csobogása fogadja az idelátogatókat. A patak két oldalán több mint 6 hektár ligetes, gondozott területen focizhatnak, sétálhatnak, emellett számtalan túrázási lehetőség várja a hozzánk látogató Vendégeinket. Igényesen felújított, két-, három- és négyágyas, valamint családi szobáink fürdőszobával és TV-vel áll rendelkezésükre. Szaunával és jakuzzival felszerelt wellness részlegünkben kipihenhetik a hétköznapi fáradalmakat. Konferenciatermünk rendezvények lebonyolítására is lehetőséget ad. Panziónk saját éttermében opcióként választható a félpanziós vagy teljes ellátás is, a finom és bőséges reggelit a szobaár tartalmazza. Egész évben, a hét minden napján várjuk Önöket. Megközelíthetőség: felől autóval a 2-es főúton Parassapusztáig, majd a 1201-es számú úton belterületén a Római Katolikus Templomnál balra fordulva, az egykori vármegye háza melletti úton juthatnak el a völgyi útig (át a hídon). A kisvasút végállomása mellett elhaladva, 2 km megtétele után érkeznek a panzióhoz. Szob irányából érkezve, Kemence belterületén a Római Katolikus Templomnál jobbra élesen visszafordulva, az egykori vármegye háza melletti úton juthatnak el a völgyi útig (át a hídon). A kisvasút végállomása mellett elhaladva, 2 km megtétele után érkeznek a panzióhoz.

Kőrózsa árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, K&H
Wellness szolgáltatások
Saját étterem
20 szoba, 57 férőhely

Kék Kuckó Vendégház-Fonyód-33860

Kék Kuckó Vendégház Fonyód

Airport Wellness Panzió-Hajdúszoboszló-28193

Airport Wellness Panzió Hajdúszoboszló