Lajosi Vendégház Lajoskomárom

Lajosi Vendégház Lajoskomárom

Lajosi vendégház (Fejér megye) Lajoskomáromban, egész évben kiadó. Önálló családi ház, kettő egymásból nyíló szoba, 4+2 férőhelyes, kertes, teraszos falusi szálláshely. A szobákban síkképernyős TV, ruhásszekrény, frissen húzott, fertőtlenített ágynemű várja a vendégeket.

A szálláson ingyenes Wifi áll rendelkezésre. A konyha összkomfortos (tűzhely, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, stb.). A fürdőszobában zuhanyzásra van lehetőség hajszárító, kéztörlő törölköző, fürdőlepedő biztosított. A WC külön helyiségeben található.

Zárt parkoló az udvarban. Ingyenesen használható kerékpárokat biztosítunk túrázáshoz, kiránduláshoz. A faluban található az Eresz étterem, 2 db. ATM, vegyesboltok, gyógyszertár. Gyerekek számára nagy játszótér, felnőtteknek kültéri fitnesz park és három különböző hosszúságú nordic walking pálya.

Helyi látnivalók : Páskom, Fülöp-hegyi pincesor, Vadász-tó, Horgász tavak, a Béka-tótól pedig egy tanösvény indul az erdőbe. A környező falvakba is érdemes ellátogatni, mint a dégi Festetics-kastély, itt forgatták a Kincsem című magyar romantikus kalandfilmet, Ozorán pedig a Pipó Várkastély látható.

A fürödni vágyók a Balatont 30 km-re, Balatonaligát 22 km-re, Zamárdit 41 km-re, az enyingi uszodát 12 km-re és a megyei Termálfürdőt 45 km-re találják. Szeretnénk felhívni a szállásfoglalók figyelmét, hogy a fenti árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót (IFA) : 300 Ft/fő/éj, amely fizetendő minden 18 év feletti vendég után.

OTP SZÉP kártyát elfogadunk.

Lajosi Vendégház árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
2 szoba, 6 férőhely

Silver Nyaraló Balatonfenyves

Jága Vendégház-Abádszalók-23190

Egész évben, önálló 2 ágyas szobák a Tó strandtól 300m-re Abádszalókon