Puliszka Vendégház-Tiszaörvény Tiszafüred

Puliszka Vendégház-Tiszaörvény Tiszafüred

Miért pont Puliszka?  A történet gyerekkorunkra nyúlik vissza, a nagymamáknál töltött nyarak önfeledt érzésével kezdődött minden. Gondosan gyűjtöttük, őriztük a Tőlük örökölt, képzeletünket a múltba repítő  bútorokat, tárgyakat, melyek nekünk már néha megmosolyogtatóak, de felmenőinknek a mindennapi életkörülményt jelentették. Egy tiszai ázás alkalmával leltünk rá e kedves emlékeket idéző kincseink leendő otthonára, nevezetesen -Tiszaörvényen, közel a Szabics és Kormorán kikötőkhöz, a fiatalok által nagyon kedvelt STÉGhez, illetve a gourmet rajongók egyik törzshelyéhez, a Helló Halhoz. Itt minden lehetséges: elvonulni a világ zajától, vagy éppen bekapcsolódni a vérkeringésbe. Mi mindent kipróbáltunk a nyáron. Amit ki ne hagyjatok: tó-körbetekerés (elektromos bicajt is lehet bérelni), hortobágyi puszta látogatás (nagyon vagány), gáton lovaglás, nádasokon, morotvákon át vezetett túra csónakkal (páratlan természeti szépségben lesz részetek), pákász tanösvény (ezt inkább tavasszal-ősszel ajánlom a szúnyogok miatt), és persze a poroszlói Ökocentrum. Nyáron csobbanni, kajakozni, SUP-ozni lehet a tó vizében, télen túrázni a befagyott jegén. Nyári estéken rengeteg a kulturális program. Ha nagyobb nyüzsgésre vágytok, autóval egy-másfél óra alatt eljuthattok nagyvárosokba, kirándulóhelyekre: Egerbe, Szilvásváradra, Nyíregyházára, Debrecenbe vagy éppen Berekfürdőre (ez csak félóra Tavasztól-őszig kint voltunk a pajtában, igazi50 nm2-es grund ez nekünk. Lehet itt heverészni, szalonnát sütni, bográcsolni (ahogyan errefelé szokták mondani), grillezni, társasozni, kártyázni, kockázni, jókat beszélgetni és bakelitre diszkózni. Házikónkat nagyobb családoknak, baráti társaságoknak ajánljuk, akik szeretnének néhány napra visszacsöppenni az elmúlt idők világába (ez azért nem mindenben fedi a valóságot, ugyanis az ódon tárgyak közé a kényelmet szolgáló modern gépeket is elbújtattunk). Szóval, hogy miért pont Puliszka? Légy a vendégünk, járj utána, szeretettel várunk. Borszéki család

Puliszka Vendégház-Tiszaörvény árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Telekom gigaerős vezetékes nettel rendelkező szállás.
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP
3 szoba, 8 férőhely

Silver Nyaraló Balatonfenyves

Jága Vendégház-Abádszalók-23190

Egész évben, önálló 2 ágyas szobák a Tó strandtól 300m-re Abádszalókon