Kispesti Munkásszálló Budapest

Kispesti Munkásszálló Budapest

Elhelyezkedés: Budapesten, a XIX. kerületben a Kispesti Szálló, amely személygépkocsival és tömegközlekedéssel egyaránt könnyen megközelíthető a Vas Gereben utca felől. Közvetlen kapcsolattal az M0-ás, M4-es, M5-ös autópályával, illetve az M0-on keresztül az M3-assal is.

Szobainformációk: A szálláshelyeinket úgy alakítottuk ki, hogy a Pesten munkavállalóknak, a Pesten tanuló diákoknak, vagy akár az egyénileg, csoportosan Pestre látogatóknak, kényelmes, csendes környezetben tudjuk a pihenést biztosítani. A Kispesti Szálló 140 fő kényelmes elhelyezésére, 2-3 ágyas, napfényes, fürdőszobás (zuhanyzós-mosdós-WC-s) szobákkal várja vendégeit.

A szobák felszereltségét igyekeztünk úgy kialakítani, hogy azok mindinkább a vendégek kényelmét szolgálják (hűtőszekrény, kábel TV, stb.), ill. a világ eseményei után érdeklődőknek, ill. a távoli családtagokkal történő kapcsolattartáshoz internetet biztosítunk. A szolgáltatásokat, úgymint a mosási, főzési-melegítési lehetőséget a szállásdíjak magukban foglalják.

Nagy gondot fordítunk panziónk tisztaságára, ezért a szobák (fürdőszoba) és a közös helyiségek tisztaságáról naponta (ISO minőségben) végzett takarítással, a tiszta ágynemű-cseréről minimum 2 hetente ill. szükség szerint gondoskodunk. A kikapcsolódáshoz, sportoláshoz, pihenéshez segítséget nyújt vendégeink részére a helyben kialakított sportszoba (asztalitenisz, szobakerékpár, kombinált kondigép, darts, biliárd, stb.) ill.

a partnerintézmények területén működő fitness, szolárium, aerobic, uszoda. Étkezési lehetőséget a szomszédos partner éttermek (Halásztanya Étterem) biztosítják, kielégítve a vegetáriánusok igényeit is. Parkolási lehetőség a szálló előtti, kamerával őrzött, ill. az udvari, zárt parkolóban.

Foglalható szállás:
Emeleti fürdőszobás kétágyas szoba
Emeleti fürdőszobás háromágyas szoba
Emeleti zuhanyzós franciaágyas szoba

Kispesti Munkásszálló árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
54 szoba, 142 férőhely

Up Hotel-Budapest-69044

Up Hotel Budapest

Párisi Udvar Hotel-Budapest-29152

Párisi Udvar Hotel in Hyatt’s Unbound Collection Budapest