Év Szállása 2015 – Év Családbarát Szálláshelye- Kismama különdíj I. A Hévíz és Balaton szomszédságában található Kolping Hotel superior nem egy egyszeri nyaraláshelyszín. Egy második otthon. Ahová mindig jó megszökni, ahol szabadon tudunk töltekezni, együtt lenni. Ahol már a megérkezés sem mindennapi, hiszen interaktív monitorokkal és mini mesékkel várják a recepciónál a kicsiket.
Sőt, néhány játékos feladat teljesítésével ők maguk is bejelentkezhetnek. A 10 hektáros park minden szeglete élményt rejt. Játszóterek, trambulinok, pedálos gokart pálya… Bobóország hatalmas játékbirodalmában az év minden napján kézműves foglalkozásokkal, gyerekprogramokkal szórakoztatják a kicsiket.
A közös játék mellett akár szakképzett óvónőkre is bízhatjuk őket, így a szülők is kikapcsolódhatnak a csendes wellnessben, feltöltődhetnek egy kozmetikai kezelés közben vagy kettesben élvezhetik a páros masszázs lazító hatását. Majd folytatódhat a közös élménygyűjtés a családi fürdő medencéiben: célba lövés és bátorság alagút a vizes játszótéren majd egy nagy csúszás a kék kígyón a gyerekmedencébe.
A sok kaland után a svédasztalos vacsorán pótolható az elvesztett energia, ahol a hagyományos ételek mellett elmaradhatatlanok a legnagyobb gyerekkedvencek és külön készülnek az ételallergiásokra is. Este a családokat a szobákban az otthon kényelme várja bababarát kiegészítőkkel és a lakosztályokban külön légterű, színes gyerekszobával.
Extra kihívások a szomszédban. Interaktív mászófalakkal, beltéri kötélpályával és trambulin mezőkkel megnyitott a Balaton aktív szórakoztató központja, a Bobo Fun Park. Egy fedett élménypark, ahol az időjárás nem szab határt a kalandoknak. A Kolping Hotelből közvetlen átjárás, a szállóvendégek jegye többszöri belépésre is érvényes, így akár két szállodai program közé is beilleszthetők az aréna élmények.
Az ár tartalmazza: · Szállás a választott szobatípusban a gyermek életkorának megfelelő kiegészítőkkel (fürdőköpeny csak a felnőtteknek) (Csak a lefoglalt szobatípust garantáljuk, konkrét elhelyezkedésre és szobaszámra történő foglalásra nincs lehetőség.) · Félpanziós ellátás (svédasztalos reggeli és svédasztalos vacsora) bébi- és gyermek vacsora büfével, Üres tányér, tele pocak pecsétgyűjtés.
Vacsoránál az italok külön fizetendők. · Belépő Bobóországba: játszószobák, gyermekfelügyelet 1 éves kortól, kreatív kézműves foglalkozások, részvételi lehetőség a meghirdetett témaheteken, tematikus foglalkozásokon. · Játszóterek, sportpályák használata · Fedett családi élményfürdő és szaunapark · Csendes wellness és szaunapark csak felnőtteknek · Fitness terem, szervezett sportprogramok · WIFI A Bobo Fun Park Adrenalin Aréna külön belépőjeggyel látogatható.
Hétfő és kedd szünnap, iskolaszünetekben minden nap nyitva. Aktuális nyitvatartás és részletek a Bobo Fun Park internetes oldalán. Áraink tartalmazzák az ÁFA-t. Az idegenforgalmi adót és a parkolás díját a szállásdíj nem tartalmazza, a helyszínen fizetendő: Idegenforgalmi adó: 520, – Ft/fő/éj (18 éves kor felett), parkolás: 2.000, – Ft/autó/éj.
A szobák az érkezés napján 14.00 órától (Apartmanházak esetén 16.00 órától), távozás napján 10.00 óráig állnak rendelkezésükre.
Extra szolgáltatások: sup.
Bababarát szállás: asztali etetőszék, baba etetőkészlet, babajátékok, bébiétel melegítési lehetőség, fedett pancsoló, fürdetőkád, gyerekágynemű, játszószoba, játszótér, gyermekfelügyelet, pelenkázó, kiságy, animációs programok, gyerekkerékpár kölcsönzés, hordozható kiságy.
A szállashely típusa: hotel
Standard kétágyas szoba
Családi 2 fős apartman 1 hálótérrel
Superior 2 fős lakosztály 1 hálótérrel
2 fős lakosztály 1 hálótérrel