Csörgő Vendégházak Szalafő

Csörgő Vendégházak Szalafő

Hallott róla, de még nem járt az Őrségben?Netán visszatérő vendégünk?Itt az idő, pihenjen az Őrség egyik legszebb falujában Szalafőn, a Csörgő Vendégházaknál. Parasztházunk és apartmanjaink jól felszereltek, kitűnően szolgálják az idelátogatók feltöltődését. A házak 3 hektáros területen találhatóak, családbarát szálláshely vagyunk nagy kerttel, gyerekjátszótérrel, sátorhellyel, óriási erdők ölelésében. Több mint húsz év tapasztalatával várjuk a vendégeket nagy szeretettel, házias ételekkel, barátsággal. A térség kitűnően alkalmas kerékpáros és gyalogtúrázásra, kijelölt túraútvonalakon, tanösvényeken. Az éghajlat szubalpin, érezhető az Alpok közelsége ezért nagyon friss párás a környezet, a rengeteg erdő miatt pedig különösen oxigén dúsa levegő, amit vendégeink úgy vesznek észre, hogy nagyon hosszan mélyenés pihentetően alszanak. A környékről kitűnő túrákat lehet tenni a szomszédos 20 km-re lévő Ausztriába illetve a mindössze 5 km re lévő Szlovéniába is. A CSÖRGŐ Vendégházak SZALAFŐN, hazánk legnyugatibb részén gyönyörű szép érintetlen természeti környezetben, az őrség szívében található. Csörgő Vendégházakműködését szinte az őrségifalusi turizmus kialakulásakor kezdte meg 1991-ben, Szalafőn elsőként fogadtuka Kedves Vendégeket. Az Őrség természeti és építészeti értékei vonzották a városi, távoli vidékeken élő embereket, a látogatók száma évről-évre növekedett. A Vendégházak megálmodója, létrehozójaLugosi Józsefné, Lenke néni volt, aki felismerte a városi forgatagban elfáradt, túlhajszoltemberek igényét az érintetlen környezetben, csendben történő aktív pihenésre. Lenke néni huszonötéves vendéglátós múlttal vállalkozott az idelátogatók fogadására, melyetmár két évtizede folytat. Szívesen ismerteti megestebéden akülönleges őrségi ízeket, így a vargányalevest, egyéb gombás finomságokat, a vasi dödöllét, a réteseket, különösen a tökös-mákos rétest, vagy reggelire a gombás tojásrántottát. A vendégek fogadásában fia, Arnold is lelkesen közreműködik, mivel röghöz kötöttsége, lokálpatriotizmusamegerősítette abban a hitében, hogy ebben a világ zajától elzárt faluban is van élet. Örömmel konstatálja, hogy egyre több ember szeretnevisszatérni a gyökereihez, kizökkenni a mindennapimókuskerékből. A vendégekegy kicsit visszautaznakaz időben ezen a vidéken és talán egy kicsit idézi számukra gyermekkorukat az itteni falusi élet, a mindennapok megélése, a kedves helybéliemberekkel történő beszélgetések hangulata. A Vendégházak – felújított parasztház és két padlásszobás apartman – erdő és rét ölelésében, nagy udvaron belül helyezkednek el. Az itt pihenő vendégeknek alkalmuk van a többi vendégtől történő elvonulásra, mivel a házak különállóak, jól elszeparáltak. Hatalmas parkosított udvar, három hektáros rét, erdő, tóka, pihenőhelyek, kerti kiülők, tűzrakóhelyek szolgálják a kikapcsolódást. Közösségi helyként afedett kerti pajta várja a Kedves Vendégeket, főzési lehetőséggel, akár a Háziasszonnyal közös dödöllekészítéssel. Szabadidő eltöltési lehetőségkéntkis focipálya, kosárlabdapalánk áll rendelkezésre. A portán sátorozási lehetőség is van, kiépített infrastruktúrával. Háziak a vendégházzal egy birtokon lévő családi házban élnek. A parasztház több, mint száz évesboronafalu ház, parasztmennyezettel, fenyőbútorokkal berendezve. Külön bejárattal kettő szoba, egyik szobához zuhanyzós fürdőszoba és kisebb főzőrész, másik szobához kádas fürdőszoba és nagyobb méretű konyha tartozik. A házat egyszerre lakhatja két különálló pár, gyermekekkel. Az apartmanok, melyeket zöld és kék háznak neveztünk el a berendezés színe alapján –, két padlásszobával rendelkeznek. Alsó szinten konyha, étkező és fürdőszoba található. Mindkét apartmanhoz fedett terasz tartozik, ahol szívesen tartózkodnak a Vendégek. Csörgőszeren, ahol a házak vannak mindössze húsz ház található, nagy a csend nálatok halljuk nap-mint nap vendégeinktől. Időnként kutyáink, Krézy és Bobybelehasítanak a csendbe ugatásukkal. Köszönhető a közeli erdőnek, rétnekmindenki mélyen és hosszan alszik. Az őrségi tiszta, friss levegő segít az aktív pihenésben, a test és lélek felfrissülésében. Falunk határában ered a -folyó, amit mi még Szala-pataknak hívunk, s csak Zalalövő után nevezik Zalának. Róla kapta nevét településünk, ami a víz (a Szala) forrásvidékét jelenti. Falunk szeres település, ami azt jelenti, hogy nincsenek szabályos utcasorok, hanem a házcsoportok egy-egy dombtetőre épültek, s egy ilyen házcsoportot szer-nek neveztek el. 7 szerből áll , ezek közül egyCsörgőszer, ahol vendégházaink találhatóak, innen az elnevezés. Felújított régi parasztház és két jól felszerelt apartman (szobák, fürdők étkezők) várja a pihenni vágyó családokat. A házak egész éven át igénybe vehetőek. A hely kiválóan alkalmas aktív pihenésre, nyugodt alkotó munkák végrehajtására is. A házakban kettő és háromágyas szobákban, összesen tizennyolc férőhellyel télen cserépkályhás fűtéssel várjuk kedves vendégeinket. A háznál- étkezés önellátóan vagy megbeszélés szerint házias jellegűételekkel, szalonnasütés, főzés a szabadban, gombászás a háziakkal, gyermekjátszótér, kempingA faluban- lovaglás, szekerezés, télen szánkózás, pityerszeri falumúzeum látogatása, házi tej, sajt, kecsketejvásárlás és kóstolási lehetőség, barangolás, természetjárás erdőn, mezőn, jelzett turistaútvonalakonA környéken- fürdés, strandolás, horgászás (Hársas tó, Vadása tó, Borostyán tó), fazekasok látogatása, agyagozás, korongozás, vendvidék megismeréseŐsi mesterségekkel való ismerkedés- kosárfonás, kópickötés, tökmagolajütés

Csörgő Vendégházak árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
10% éttermi kedvezmény, díjmentes korai érkezés 13:00 órától, díjmentes késői távozás 12:00 óráig, ingyen tűzifa (szabadtéri sütéshez, főzéshez), ingyenes lengőteke használat, ingyenes számítógép használat 60 perc, ingyenes prospektus a környék látnivalóiról
Macska, kutya bevihető (fizetős)
6 szoba, 12 férőhely

Silver Nyaraló Balatonfenyves

Jága Vendégház-Abádszalók-23190

Egész évben, önálló 2 ágyas szobák a Tó strandtól 300m-re Abádszalókon