Öreg Prés Butikhotel Mór

Öreg Prés Butikhotel Mór

Mór város központjában, de mégis csendes, nyugalmas helyen található a tájjellegű, három zárt parasztudvarból álló fogadónk, amely külső és belső harmóniájában azt a képet mutatja, amikor ezek az udvarok egy-egy jómódú parasztgazda tulajdonai voltak. 300 éves ennek a kis utcának a története, ahol ezek a házak az elsők között épültek.

A XVII. századi parasztházak egykor egy jómódú parasztgazda tulajdonai voltak. Ha ma belépünk az udvarba, még mindig láthatjuk az egykori istálló jelképes bejáratát, a hosszú gangos folyosókat, a 3 zárt parasztudvarban található kutat és kemencét, melyet igyekeztünk abban a formátumban visszaépíteni, ahogy azok eredetileg is kinéztek.

Ahol lehetett visszafalazták az 1700-as évekből származó agyagtéglákat. A főépületek eredeti használatuknak megfelelően gangos bejáratok, konyhák, szobák, fürdőszobák alkotják az apartmanokat. A keresztben álló, lovaskocsival átjárható csűrökben került kialakításra a többi szoba, a reggeliző, a szauna, a szolárium, ill.

a konferenciaterem. A Fogadó Márton – háza teljesen eredeti formában maradhatott, ahol most tájház lett berendezve. A hangulathoz sokat tesz a tágas udvar és az, hogy a szobákban és a közös helyiségekben minden dísztárgyunk helyi régiség ÉTTEREM: Vendégeink hangulatos éttermünkben kiváló hazai és nemzetközi ételeinkből specialitásokból választhatnak.

Magyarországon először, éttermünkben találkozhatnak hazánkban eddig ismeretlen szarvasmarha-fajta húsából készült ételekkel. Ezt az ősi fajtát félvad tartással tenyésztik, a belőle készült ételek egyedi ízekkel rendelkeznek. Jó időben a belső udvarban található terasszal várjuk vendégeinket, ahol meghitt hangulatú parasztudvar hűvösében fogyaszthatják el ételspecialitásainkat.

A terasz melletti eredeti Présház – Borospincénkben pedig lehetőségük nyílik megkóstolni a kiváló móri borokat. Szabadtéri rendezvények, grill partik, gulyás partik rendezésére kitűnő helyszínt ad a hátsó udvarban található pavilonunk. Udvari búbos kemencénkben pedig beleharaphatnak a vidéki élet szépségeibe, ha megízlelik frissen sütött házi kenyerünket.

Külső helyszínekre vállalunk party-szerviz szolgáltatást: cégavatókat, nagyobb családi és egyéb rendezvények teljes körű kiszolgálását, lebonyolítását.

Foglalható szállás:
Classic franciaágyas szoba
Business egyágyas szoba (pótágyazható)
Földszintes fürdőszobás 2 fős apartman 1 hálótérrel (pótágyazható)
Földszintes franciaágyas szoba

Öreg Prés Butikhotel árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
Saját étterem
Macska, kutya bevihető (fizetős)
30 szoba, 74 férőhely

Nagyfok Éden Vendégház-Szarvas-67108

Nagyfok Éden Vendégház Szarvas

Ziza Üdülőház-Békésszentandrás-27836

Könnyűszerkezetes nyaraló Békésszentandrás közvetlen vízparton