Partapartman Gyula

Part Apartman Gyula

Part Apartman-Gyula-10673

Part  Nyugodt pihenés Gyulán a Várfürdő közelében. Négy apartmannal rendelkezünk, melyek kialakításakor messzemenőkig figyelembe vettük az Önök igényeit. Mindegyik jól felszerelt, található bennük televízió, hűtő, étkészlet és minden a mi a komfortos kikapcsolódáshoz szükséges. Kedves Leendő vendégeink. Szeretettel üdvözöljük városában, melyet az alföld gyöngyszemeként is méltán említenek.

Négy apartmannal rendelkezünk, melyek kialakításakor messzemenőkig figyelembe vettük az Önök igényeit. Mindegyik jól felszerelt, található bennük televízió, hűtő, étkészlet és minden a mi a komfortos kikapcsolódáshoz szükséges.

A szálláshely fekvése minden szempontból igen kedvező, ugyanis aki csendre és pihenésre vágyik az is, vagy aki hamar, gyorsan szeretné elérni a belvárosi szórakozóhelyeket, tereket, szökőkutakat, kávézókat, az is meg lehet elégedve az elhelyezkedéssel. A várfürdő bejárata egy kellemes rövid sétával elérhető, mely séta a Gyulát átszelő un. Kiskörös partján vezet. Szintén gyalog elérhető a Gyulai vár, és sétálóutca. (MA20001538)

Part képek

Foglalható , SZÉP kártya elfogadóhely, igény esetén reggeli, ebéd, vacsora férőhelyek max. 12 fő, háziállat hozható.

Part árak

4000,-Ft/fő/éjtől

ajánlatkérés (emailben)

Melinda Apartman-Kaposvár-27432

Kaposváron kiadó kellemes apartman 2-5 főig, füstmentes szálláshely

Rufus Ház-Siófok-17532

Rufus Ház, medencés apartmanok Siófok patinás parti részén