Plage-On Panzió Siófok

Plage-on Panzió Siófok

Panziónk Ezüstpartján, közvetlenül a -parton helyezkedik el, így vendégeink kapunkon kilépve a balatoni táj ihlető vonzerejét tapasztalhatják meg.Balra a tihanyi apátság látképe tárul szemünk elé, szemben a híres Anna Bál helyszíne, szikrázó fényeit láthatjuk, jobbra pedig a csodálatos keleti medencéje tárul szemünk elé.Szálláshelyünk háromezer négyzetméteres ősfás kertje a nyugalom szigete, ám a városi zsongás is elérhető egy kellemes sétával.

Nyaraljon Közvetlenül A -Parton. már az 1800-as évek óta mozgalmas fürdőélete révén a városi nagypolgárság kedvenc tartózkodási helye, mindössze egy órányira Budapesttől.Városunk télen nyugalmat áraszt, tavasszal virágba borul, nyáron nyüzsgő élettel teli, ősszel elbűvölő.A csodálatos fürdőélmények mellett városa egész évben sokszínű programokkal várja látogatóit.

A felhőtlen kikapcsolódást kedves személyzettel, rendkívüli elhelyezkedésünkkel és komfortos szobáinkkal egész évben biztosítjuk.Igényes és szép környezetben várjuk kedves vendégeinket a Balaton-parton.Panziónk minden szobája energiahatékony hűtő-fűtő berendezéssel felszerelt, valamint ingyenes vezeték nélküli internetet biztosítunk a szálláshely egész területén.Minden szobaegységünkben megtalálható: hűtőminibár, síkképernyős tv, kérésre széf, vízforraló és hajszárító is.

Szállásfoglalásukhoz büféreggeli rendelhető, amely felvonultatja a környékünkön megtermelt és készített kézműves termékeket is, melyeket szép idő esetén akár napvitorlákkal árnyékolt teraszunkon, madárcsicsergés és balatoni szellő mellett fogyaszthat el.Házias ízekkel, barátságos vendéglátással várjuk, a reggeli nálunk egy mosolygós nap tökéletes indítása.Speciális étkezési igényeknek előzetes egyeztetés alapján eleget tudunk tenni.

Panziónkban közvetlen, családias hangulattal várjuk kedves vendégeinket.Közösségi tereinkben ping-pong, csocsó és rexasztal szolgálja a kikapcsolódni vágyókat, kertünkben pedig akár tollaslabdázni is lehet.Fontos magyar sporteseményeket előzetes egyeztetés után kivetítőn követhetnek vendégeink.A panziótól 150 m-re Balaton-parti street-ball kosárlabdapálya, homokos röpladbapálya és kültéri sporteszközök találhatóak.

Esti programként megcsodálhatja a balatoni aranyhidat, az igéző Balaton vizén visszatükröződő naplementét.Recepciónknál mindig szívesen adunk tájékoztatást az aktuális programokról.​ Panziónk kettő közös helyisége igény esetén konferencia-helyszínné alakítható, így céges rendezvények, családi események megszervezésére alkalmas.Akár 50 fő ellátását és szállását biztosítani tudjuk.

Szerveztünk már céges partnertalálkozót, továbbképzést, csapatépítőt, illetve családi eseményeket, születésnapokat és még nyugdíjas találkozót is.Rendezvényei szervezésekor akár az egész épület bérlése is lehetséges.Keressen minket bátran.Panziónk felújítása során ügyeltünk rá, hogy a régi idők báját ne veszítsük el, így a modern megoldások mellett, számos retró elemmel találkozhatnak kedves vendégeink.

Plage-on árak és kedvezmények

Parkolási lehetőség (fizetős)
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (fizetős)
21 szoba, 47 férőhely

Kék Kuckó Vendégház-Fonyód-33860

Kék Kuckó Vendégház Fonyód

Airport Wellness Panzió-Hajdúszoboszló-28193

Airport Wellness Panzió Hajdúszoboszló