Régi Posta Fogadó Debrecen

Régi Posta Fogadó Debrecen

város egyik legrégibb épületeként maradt fenn a Régi Posta Étterem és Fogadó, melyet az 1690-es években építettek. Több debreceni tűzvészt is átvészelt, de ennek ellenére is mindvégig megőrizte eredeti funkcióját. Az épület egyben a város legtekintélyesebb patríciusháza volt. A telek, a rajta lévő főbírói házzal és a fogadó épületével jól azonosítható a város egy 1771-es térképén is. Az épület nagyon komoly helytörténeti és várostörténeti értéket képvisel: Diószegi Sámuelnek, a város első postamesterének volt a háza, egyben városi postaállomásként is működött. Legnevezetesebb vendége XII. Károly svéd király volt, aki csapataival vereséget szenvedett Nagy Péter cár seregeitől és menekülni volt kénytelen Törökországba. Az Orosz Birodalmat elkerülő úton igyekezett hazafelé, mikor 1714. november 13-án városába érkezett, és megszállt a Fogadóban. Elégedetten jegyezte fel, hogy abban a távoli városban jól felszerelt könyvtár áll rendelkezésre. A neves eseményt a Füredi Richárd által készített, XII. Károlyt svéd királyt ábrázoló domborműves emléktábla örökíti meg az épület utcai homlokzatán. A Régi Posta Fogadó ideális kiindulópont város felfedezéséhez, hiszen a belváros szívében található, a Piac utcai korzótól csupán 1 perc távolságra, a Csonka Templom mögött. Közelében számos debreceni nevezetesség, pl. a Nagytemplom, Déri Múzeum, Csokonai Színház, termálfürdő, és több bevásárlóközpont is megtalálható. A 2011-ben teljesen felújított étterem és fogadó 10 klimatizált szobája, 24 fő kényelmes elhelyezését biztosítja. A történelmi fogadó épületében 7db kétágyas, 3db háromágyas szoba található, melyek egyike a svéd királyi lak. A szobák berendezése tükrözi a 18. század történelmi hangulatát, modern 21. századi stílussokkal fűszerezve, így Magyarországon egyedülállónak tekinthető. A szobák felszereltsége: zuhanyzóval vagy fürdőkáddal, mosdóval, WC, TV, wifi. Fax, széf a recepción. Igény szerint szobaszerviz. Régi Posta fogadó szobái:- Rusztikus szoba, Svéd királyi lak, Toscana szoba, Western Szoba, Provance szoba, Country szoba, Francia szoba, Ipari szoba, Szekér SzobaMegközelítés:A belváros szívében található, a Piac utcai korzótól 1 percre, a Széchenyi utca 6 szám alatt. Közelében számos debreceni nevezetesség, pl. a Nagytemplom, Déri Múzeum, Csokonai Színház, termálfürdő, és több bevásárlóközpont is megtalálható. Az udvarban saját őrzött parkolóval rendelkezik, melyet vendégeink díjmentesen vehetnek igénybe.

Régi Posta Fogadó árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Ingyenes légkondícionálás
Saját étterem
Macska, kutya bevihető (fizetős)
16 szoba, 35 férőhely

Kék Kuckó Vendégház-Fonyód-33860

Kék Kuckó Vendégház Fonyód

Airport Wellness Panzió-Hajdúszoboszló-28193

Airport Wellness Panzió Hajdúszoboszló