Komló Hotel Gyula

Komló Hotel Gyula

A luxus már nem elérhetetlen.. Győződjön meg róla Ön is. Látogassanak el Magyarország egyik legszebb szállodájába és élvezzék a híres gyulai vendégszeretetet. A Hotel 2017-ben méltán nyerte el az ország legnépszerűbb szállodája szavazásán a második helyet.

Az Art deco stílusban épült hotel a város igazi ékköveként a Fő tértől pár méterre helyezkedik el. A híres gyulai gyógyvíz egészségre gyakorolt hatását már egy pár perces séta után élvezhetik is, hiszen a Várfürdő mindössze 800 méterre helyezkedik el. A 37 ízlésesen kialakított lakrész várja az idelátogatókat.

Az egyediség szinte minden szobánkra jellemző, funkciójukban nem térnek el egymástól, de a hotel elrendezésének köszönhetően minden lakrész tartogat valami különlegességet. A szállodai szolgáltatások közül kiemelkedik a Étterem, amely 110 fős befogadására alkalmas. Az étel, sör és borkülönlegességek mellett tematikus estek, hangulatos zene, nyáron pedig egy nyitott terasz szolgálja a vendégek kényelmét.

Hotel árak és kedvezmények

Parkolási lehetőség (Fizetős)
Ingyenes
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Bababarát szálláshely (3 éves korig ingyenes)
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
Saját étterem
37 szoba, 118 férőhely

Nyári Nyaraló-Szántód-27491

Szántódi 4-5 férőhelyes nyaraló várja kedves vendégeit

Diószeghy Villa-Siófok-20383

Igényes 2 és 3 fős apartmanok a Balatontól 100m-re