Mátyás Panzió Szeged

Mátyás Panzió Szeged

Szegeden az Alsóvárosi Ferences Templom közelében, műemléki környezetben, csendes, nyugodt helyen található a megújult Mátyás . Családias hangulatú szálláshely a belváros közelében. Az egy- és kétágyas szobák mindegyike zuhanyzós fürdőszobával, TV-vel és hűtőszekrénnyel felszerelt. Az 1879-es árvízkatasztrófa után Szegedre látogatott I. Ferenc József és kijelentette: szebb lesz, mint volt. Az árvíz után kialakított körutak azon országok fővárosáról kapták nevüket, melyek jelentős adományokkal támogatták az újjáépítést. Panziónk szobáit mellett ezekről a városokról neveztük el, így Bécs, Brüsszel, London, Moszkva, Párizs és Róma szobákkal találkozhatnak a hozzánk látogató vendégek. Ingyenes WiFi kapcsolat és zárt udvari parkoló áll vendégeink rendelkezésére. Igény esetén bőséges reggelit biztosítunk. A Dóm tértől mindössze 15 percnyi sétára található a . A vasútállomás és a SZTE Kongresszusi Központja egyaránt 1 km-en belül helyezkedik el és gyalogosan könnyen megközelíthető. Járványügyi tájékoztató Panziónk a Magyar Turisztikai Ügynökség Covid-kézikönyvének ajánlásai alapján a következő intézkedéseket hozta: – minden szobában viruicid kézfertőtlenítő kendőt és kézfertőtlenítő gélt helyezünk el – a recepción kézfertőtlenítési lehetőséget biztosítunk vendégeink részére – a egész területén fokozottan figyelünk a felület-fertőtlenítésre

Mátyás Panzió árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Légkondícionálás
Ingyenes WiFi
7 szoba, 14 férőhely

Kék Kuckó Vendégház-Fonyód-33860

Kék Kuckó Vendégház Fonyód

Airport Wellness Panzió-Hajdúszoboszló-28193

Airport Wellness Panzió Hajdúszoboszló