Malomvölgy Vendégház Tardos

Expo Tower s Tardosbánya

Tardos a Gerecse hegység ölelésében fekvő csodálatos kis falu, amely Tatától csupán 11km.-re fekszik.

A Malomvölgy vendégháztól mindössze 500 méterre található a Malomvölgyi-tó és a Malomvölgyi Tanösvény számtalan túrázási lehetőséggel. Ötszáz méter magas hegyek közötti szurdok, via ferrata sziklamászó hely, erdei kirándulás és vad sziklák, a Kéktúra útvonal, a vörös márványhoz hasonlító vörös mészkőbánya, siklóernyős starthely várják a kalandok szerelmeseit. Mélyen az erdőben található a Panenka Mária emlékhely.

Egy helyi hagyomány szerint 1938 márciusában történt, hogy három gyermek felment a hegyre hóvirágot szedni. Azon a helyen ahol most a kicsi építmény áll, egy korhadt fa felett nagy fényességet láttak, benne Szűz Máriát. A jelenés helyén álló kápolnácskát 1993-ban Moravcsik György kőfaragó építette meg.

A Gorba-tetőnek ezt helyét több száz zarándok keresi fel évente. Gerecsében a legmagasabb pont a Gerecse-tető (640 m), és ezt a csúcsot Tardosról érdemes megmászni. A községet a közkedvelt Gerecse 50 és Kinizsi100 túra is érinti. Az Aggostyáni arborétum növényritkaságai, és a Serédi kastély szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak.

Vendégházunk felső szintje 103 négyzetméteren kínál tökéletes kényelmet és nyugalmat vendégeink számára, egy különálló lakosztály és egy recepció tágas terében. Az otthonos lakosztály a tetőtérben található, ahol egy amerikai konyha, étkező, nappali és hálórész, valamint egy különálló hálószoba és fürdőszoba várja a látogatókat.

A kandalló és a teljesen felszerelt konyha meghitt estéket és gondtalan pihenést garantál.A parkosított, zárt kertünk igazi oázis: a csodás kilátás mellett bográcsozási, szalonnasütési és grillezési lehetőségek, valamint egy fedett terasz biztosítják a kikapcsolódást. A kert madárcsicsergéssel kísért idilli hangulata tökéletes helyszínt kínál a pihenéshez.

Vendégházunk maximum 5 fő befogadására alkalmas, így ideális választás családok, baráti társaságok vagy csoportos elvonulások számára. Fedezze fel a nyugalmat és az otthon melegét nálunk. Nálunk a kutya is családtag. Ha kedvencedet nem szeretnéd otthon hagyni, nálunk számára is van hely.

Hozd magaddal bátran, mert őt is szívesen látjuk, és gondoskodunk róla, hogy ő is jól érezze magát. A szállásadó az ingatlan egy különálló részében lakik. Fontos tudnivaló vendégeink számára: Vendégházunk kizárólag turisztikai céllal fogad vendégeket, így a nyugodt pihenés és kikapcsolódás biztosítása érdekében zenés rendezvények és táncos mulatságok szervezésére nincs lehetőség.

Köszönjük megértésüket és együttműködésüket.

Extra szolgáltatások: sup.
Bababarát szállás: bébiétel melegítési lehetőség, fürdetőkád, hordozható kiságy, kiságy.

A szállashely típusa: hotel
Romantik Családi 5 fős lakosztály 2 hálótérrel

Expo Tower s árak és kedvezmények

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Ingyenes légkondícionálás
Kutya ingyenesen bevihető
1 szoba, 5 férőhely

Ibolya Vendégház-Tés-24616

Vendégházban 2 apartman kiadó csendes, tiszta levegőjű bakonyi faluban

Hotel Kumánia-Kisújszállás-38589

Hotel Kumánia Kisújszállás